Csertő Enikő | +36-30-881-03-52, csereko@gmail.com
![]() Életkor: 52 év
| Végzettség: Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar
| Foglalkozás: nyelvtanár
|
| Max. szint | középfok
| Tanulónál | online
| Saját helyszínen | -
| Óradíj | 5000 Ft/45 perc
| Egyéb | Tanulmányaim: | Szegedi Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, angol nyelv és irodalom szakos tanár. Károli Gáspár Egyetem, magyar, mint idegen nyelv szak, Miskolci Bölcsész Egyesület arab szak , Szíriában arab tanulmányok. Német felsőfokú nyelvvizsga. Francia felsőfokú nyelvvizsga. 2010-től 2021-ig a Mercedes-Benz Iskolában tanítottam német gimnazistáknak angol, francia és magyar, mint idegen nyelvet. Arabból kezdők jelentkezését várom, ebből a tantárgyból az ár megegyezés szerinti. Az óráim bemutatása Gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt szívesen foglalkozom, segítek angol, német, francia, arab és magyar, mint idegen nyelvből. Egyéni órákat tartok. Mindenkinek mások a tanulási szokásai, ezért a tanulóval először megbeszélem, mik a céljai, milyen útvonalon szeretné azokat elérni. Ha már elkezdtél egy kedvenc tankönyvedből tanulni vagy inkább a kedvenc filmed, regényed alapján szeretnél haladni, esetleg csak beszélgetni szeretnél az adott nyelven, vagy ezeket mind együtt, akkor várlak, örülök a jelentkezésednek. Ingyen tartok kb. 20 perces próbaórát, és vállalok 60 perces órákat is. Email címem: csereko@gmail.com Tanít még | angolt, arabot, magyart(külföldieknek), németet
| |
Péter Dóra | +36-30-896-44-07, peterdorana@gmail.com
Életkor: 25 év
| Végzettség: TEFL/TESOL
| Foglalkozás: tanár, fordító
|
| Max. szint | felsőfok
| Tanulónál | -
| Saját helyszínen | online
| Óradíj | 6000 Ft/60perc
| Egyéb | Régóta fejedben van, hogy egy új nyelvet szeretnél elsajátítani, de valami meggátol? Például a bizonytalanság, a beszédtől való félelem? Mindenki küzd valamivel, amikor nyelvtanulásról van szó. Tudom, én is végigmentem rajta. | Amit kínálok: - Több éves tanítási tapasztalat egyéni és csoportos szinten - Dinamikus, egyénre szabott oktatás, mely az egyetemen kifejlesztett, majd magamon és másokon alkalmazott nyelvészeti módszereken alapul - Igazodom kitűzött céljaidhoz, releváns 'terepen használható' tudást adok elavult kifejezések helyett - Interaktív alternatívát kínálok egyéni érdeklődést figyelembe véve - Módszert adok a kezedbe - Felkészítelek a rettegett vizsgára vagy a külföldi életre - Nyelvi coachként állok mögötted, aki kihozza belőled a maximumot Egyetemen magyar- francia szakosként tanultam, évek óta dolgozom együtt külföldiekkel, franciákkal , perfekt nyelvtudással rendelkezem. Több évet éltem külföldön, többek között Spanyolországban, ahol autodidakta módon sajátítottam el a spanyol nyelvet, mellyel új távlatokat fedeztem fel a könnyedebb nyelvtanulásra. Fiatalok és felnőttek oktatását egyaránt vállalom. További részletekért kérlek vedd fel a kapcsolatot velem. Remélem hamarosan beszélünk. :) Tanít még | angolt
| |
Völgyi Zsuzsa | +36-30-223-73-26, volgyizsuzsanna@gmail.com
![]() Életkor: 53 év
| Végzettség: Főiskola
| Foglalkozás: Tanár
|
| Max. szint | középfok
| Tanulónál | online
| Saját helyszínen | -
| Óradíj | 4000 Ft/60 perc
| Egyéb | Nyelvtanári végzettséggel, több éves tapasztalattal oktatást, korrepetálást vállalok kezdőknek, újrakezdőknek, felső és alsó tagozatos gyerekeknek, középiskolásoknak, tanulni vágyó felnőttnek, lelkes nyugdíjasoknak. Erősségem a türelem, a humor, célom hogy sikeres legyél a választott nyelved megtanulásában. Hiszek az új módszerekben, de vallom hogy csak a befektetett munka hozhat sikert. Várom szeretettel a hozzám hasonlóan gondolkodó nyelvtanulókat.
| Tanít még | angolt
| |
Könyves Katalin | +36-30-296-17-89, konyvesk@yahoo.com
![]() Életkor:
| Végzettség: MBA École Superieur de Commerce, Rouen / Purdue University (USA), BME gazdasági szakfordító szakirányú továbbképzés
| Foglalkozás: nyelvi kompetenciafejlesztő
|
| Max. szint | felsőfok
| Tanulónál | Budapest III. kerület, Pomáz, Szentendre, Üröm
| Saját helyszínen | Budakalász városközpont és online
| Óradíj | 5000 HUF/60 perc
| Egyéb | Elakadtál? Újrakezdted? Elfelejtetted? Netán megcsömörlöttél?
| Segítek! Nyelvi kompetenciafejlesztő trénerként specialitásom, hogy újra lendületbe hozzalak és hogy ismét örömtelinek érezd a nyelvtanulást. Felejtsd el a kényszerű magolást és a nyögvenyelős házifeladatokat! Nem hagylak egyedül: az óráimon úgy tanulok Veled együtt, hogy tudásod már másnap felhasználhatod. Igen, ilyen is van és ez a cél! Számítógéppel és mesterséges intelligenciával támogatva, népszerű filmek-dalszövegek- könyvek, alkalomadtán VR segítségével illusztráljuk az anyanyelvi környezetet és annak kultúráját! Minél lazábban és természetesebben, annál jobb! Tipikusan problémás, reményt vesztett nyelvtanulókkal foglalkozom minden szinten és minden korosztályban. Legyél akár figyelemhiányos kisiskolás, lustának titulált kamasz vagy krónikus időhiányban szenvedő felnőtt, egy biztos: elszakadunk a hagyományos, szabványosított nyelvtanulástól! Hívj bátran, hogy végre sikerélményed is legyen! Tanít még | angolt
| |
Domján Krisztina | +36-30-553-67-70, domjan.krisztina@gmail.com
![]() Életkor: 50 év
| Végzettség: ELTE BTK, Külkereskedelmi Főiskola, ELTE Tolmácsképző
| Foglalkozás: tanár, fordító, tolmács
|
| Max. szint | felsőfok
| Tanulónál | -
| Saját helyszínen | Budapest 14. kerület és online
| Óradíj | 5000 Ft/60 perc
| Egyéb | Több évtizedes tapasztalattal rendelkezem magántanárként, személyes és online formában egyaránt vállalok oktatást. Az ELTE BTK-n szereztem meg a tanári diplomámat. Angol és francia nyelvből vállalok korrepetálást, nyelvvizsga felkészítést és érettségire való felkészítést minden szinten. Magyar nyelvből vállalom általános iskolások korrepetálását és felkészítését a középiskolai felvételi vizsgára.
| Az óráimat mindig az egyéni igényekhez igazítom, a tanítványaim sikeresen szoktak szerepelni a vizsgákon. Türelmes és bátorító hozzáállásomnak köszönhetően a félénkebb gyerekek is szívesen járnak az óráimra és sikeresen teljesítenek a vizsgákon. Sok tanítványommal sikerült megszerettetnem a korábban nem kedvelt tantárgyakat. Közgazdász képesítésemnek köszönhetően gazdasági nyelv oktatását is vállalom franciából és angolból. Korábban tolmácsként és szakfordítóként dolgoztam gazdasági területen, céges angol oktatás terén is rendelkezem tapasztalattal. Egy évig éltem Franciaországban, fél évig a párizsi Sorbonne-on tanultam ösztöndíjasként, fél évet pedig egy külkereskedelmi cégnél dolgoztam. Ma már elsősorban tanítással foglalkozom. Tanít még | angolt, magyar nyelv és irodalmat
| |
Bérczes Luca | +36-30-568-19-16, berczes.luca0202@gmail.com
![]() Életkor: 27 év
| Végzettség: egyetemi- Master of Education (MEd)
| Foglalkozás: középiskolai angol nyelv és kultúra tanára és francia nyelv és kultúra tanára
|
| Max. szint | felsőfok
| Tanulónál | Budapesten megbeszélés szerint vagy online
| Saját helyszínen | Budapest 9. kerület vagy online
| Óradíj | 6500 Ft/60 perc
| Egyéb | Az ELTE-n szereztem tanári diplomát, tanítottam középiskolában és magántanárként is. | Mindenkinek a saját igényeire szabott, egyedi és kreatív órákat állítok össze. Legyen szó akár érettségire, nyelvvizsgára való felkészítésről, társalgási szint elsajátításáról, esetleg egy-egy nyelvi készség fejlesztéséről, fordulj hozzám bátran kéréseiddel. Segítek megtalálni a neked legmegfelelőbb módszereket és stratégiákat, amelyekkel hatékonnyá és élvezetessé válik a tanulási folyamat. Keress bizalommal! :) Tanít még | angolt
| |
Szücs Lívia | +36-30-437-92-72, szucs.livia06@gmail.com
![]() Életkor:
| Végzettség: Magyar-francia szakos tanár
| Foglalkozás: Tanár
|
| Max. szint | felsőfok C1 nyelvvizsga
| Tanulónál | -
| Saját helyszínen | 11. kerület és online
| Óradíj | 7000
| Egyéb | Kedves Érdeklődő! Ha szeretnél franciául tanulni, keress bátran! Személyre szabott tananyaggal, az igényeidhez mérten beszédközpontú, szövegértésre fókuszáló vagy akár nyelvtani gyakorlatokra épülő órákkal várlak. Jelentkezz a szucs.livia06@gmail.com címen!
| Tanít még | magyart (külföldieknek)
| |
Ágói Krisztina | +36-70-217-90-26, kriszti.kriszti@yahoo.com
![]() Életkor: 39 év
| Végzettség: egyetem, francia szak
| Foglalkozás: tanár és rendező
|
| Max. szint | középfok
| Tanulónál | online
| Saját helyszínen | Budapest
| Óradíj | 6000 Ft/45 perc
| Egyéb | Olyanok jelentkezését várom, akik olyan tudást szeretnének, amit az életben tudnak használni, akik esetleg eddig nem nagyon mertek beszélni és most ezen szeretnének változtatni, akik szeretnének nyelvvizsázni, imádják a francia életérzést, szeretnek Párizsról álmodozni, szívesen hallgatnak francia zenét egy jó reggeli vajas croissant mellett. Na jó, ha eddig ezeket nem szeretted, akkor majd ezután fogod 🙂
| Amit garantálhatok, hogy nálam nincs soha szavak magolása, szavakat mindig szövegkörnyezetben tanulunk, nagyon beszédcentrikus órákat adok, szeretem a gyakorlatias dolgokat, a következetességet, viszont picit szigorú is vagyok 🙂 de csak picit. Mindenkivel egyénre szabott órákat tartok, az elején közösen meghatározzuk a célokat és a motivációt. Eltén francia tanári szakon és Franciaországban dokumentumfilm rendező szakon is diplomáztam. Keress bizalommal messengeren. www.facebook.com/agoi.krisztina/ Várom megkeresésedet, Kriszti Tanít még | -
| |
ADRIENN LAURENT | +33-768-843-876, kosa.adrienn.szilvia@gmail.com
![]() Életkor: 34 év
| Végzettség: gyógyszerész, pszichológia hallgató
| Foglalkozás:
|
| Max. szint | felsőfok (C1)
| Tanulónál | -
| Saját helyszínen | ONLINE Óra
| Óradíj | 5000
| Egyéb | Hadd mutatkozzam be néhány szóban: A nevem Adrienn Laurent, hét éve élek Franciaországban, Párizstól 60 kilométerre. | Gyógyszerészként diplomáztam majd néhány év gyakorlat után az élet az El Caminora sodort, ahol megismertem a francia férjemet. Amikor nem nyelv tanítással foglalkozom, pszichológiát hallgatok francia nyelven és két kisgyermeket nevelek. Hogy miért érdemes velem tartanod? Mert együtt fogjuk lerakni a nyelvtudásod minden fontos pillérét. Az alapvető kifejezésektől és szavaktól kezdve, a színes szókincsen át, egészen a kacifántos nyelvtani struktúrákig. De ne feledjétek, nem csak a hibákból tanulunk, hanem a nevetésekből és a kínos helyzetekből is! (Volt bennük bőven részem) 😉 Óráinkon játékos feladatokkal, szerepjátékokkal és interaktív tevékenységekkel fogunk dolgozni, hogy a nyelvtanulás élménnyé váljon és könnyedén alkalmazhassátok az új ismereteket a való életben is. Arra szeretnélek ösztönözni Benneteket, hogy nyugodtan kérdezzetek, és ne féljetek hibázni! A nyelvtanulás egy bonyolult folyamat, és minden apró lépés, amit tesztek, közelebb visz benneteket az önbizalomhoz és a sikerhez. Az első igény és szintfelmérő óra INGYENES. À bientôt! (Viszontlátásra!) Adri Tanít még | -
| |
Takács Péter | +36-20-526-78-68, ta.peter.t@gmail.com
![]() Életkor: 39 év
| Végzettség: Egyetemi diploma
| Foglalkozás: Tanár
|
| Max. szint | felsőfok (anyanyelvi)
| Tanulónál | megbeszélés szerint
| Saját helyszínen | Lakás,online
| Óradíj | 5000 Ft/45 perc | 7000 Ft/60 perc Egyéb | Több éves tapasztalattal vállalok magyar mint idegen nyelv tanítást francia, angol és német közvetítő nyelven; gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. | Középfokú szintig vállalok francia tanítást két francia kisgyerek apukájaként és egy évtizedes párizsi tapasztalattal. Beszédközpontú megközelítés, természetes nyelvhasználat! Tanít még | magyart (külföldieknek)
| |
Helényi Szilvia | +36-30-302-14-32, helenyisz@gmail.com
Életkor:
| Végzettség: Egyetem
| Foglalkozás: Nyelvtanár
|
| Max. szint | felsőfok
| Tanulónál | -
| Saját helyszínen | Budapest 3.kerület / online
| Óradíj | 8000 Ft/60 perc
| Egyéb | Diplomás nyelvtanárként 20 éve tanítom a francia nyelvet nyelviskolákban és magántanárként. | Óráim beszédközpontúak, időbeosztásom rugalmas. További információ: www.francia-tanulas.hu Szeretettel várok mindenkit az első, ingyenes próbaórára! Tanít még | magyar (külföldieknek)
| |
Hajnalné Schiller Ágnes | +36-30-306-00-25, hajnalneschiller@freemail.hu
![]() Életkor: 49 év
| Végzettség: főiskola, egyetem
| Foglalkozás: magántanár
|
| Max. szint | középfok
| Tanulónál | -
| Saját helyszínen | Budakeszi vagy online
| Óradíj | 5000 Ft/60 perc
| Egyéb | Hajnalné Schiller Ágnes vagyok. Nyelvtanári végzettséggel több éve tanítok francia és olasz nyelvet magántanárként. Egyénre szabott órákat tartok, civilizációs ismeretekkel és aktualitásokkal gazdagítom a tananyagot. | Alap- és középfokú nyelvvizsgára felkészítést, korrepetálást vállalok, de szívesen tanulmányozom újságcikkek vagy a híradó aktualitásait tanítványaimmal. Azt gondolom, hogy a hatékony nyelvtanulás egyik feltétele – az elengedhetetlen szorgalom mellett - a motiváció. Tanítványaimat - érdeklődési körük szerint - videókkal, aktualitásokkal motiválom. Az első alkalom ingyenes, amely ismerkedéssel ill. - előzetes nyelvtudás esetén – szintfelméréssel telik. Tanít még | olaszt
| |
Sárkány Enikő | +36-30-593-80-04, eniko.sarkany7@gmail.com
![]() Életkor:
| Végzettség: Külkereskedelmi Főiskola
| Foglalkozás: külkereskedő-magántanár
|
| Max. szint | felsőfok
| Tanulónál | megbeszélés szerint
| Saját helyszínen | Budapest, 17.ker., és Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kálvin tér
| Óradíj | 5000 Ft/60 perc saját helyszín, 6000,-/60 perc könyvtár
| Egyéb | Angol, francia, orosz nyelvből tanítás általános és szakmai – gazdasági, kereskedelmi, külkereskedelmi, idegenforgalmi, jogi – nyelvből kezdőtől a felsőfokig, nagy tapasztalattal rendelkező külkereskedőtől minden korosztály számára. Sikeres felkészítés közép és emelt szintű érettségire, általános és szakmai nyelvvizsgákra egyéni igények figyelembe vételével, kiegészítő anyagok biztosításával, rugalmas időbeosztással. | Vállalom továbbá külföldiek számára magyar, mint idegen nyelv oktatását, kezdőtől a felsőfokig céges tanfolyamokat, fordítást és tolmácsolást Ezen kívül állásinterjúra is felkészítek jelentkezőket és segítek elkészíteni az önéletrajzot az említett nyelveken. Tanít még | angolt, magyart (külföldieknek), oroszt
| |
Kecskésné Halász Anita | 06-50-122-53-81, anitahalasz1003@gmail.com
![]() Életkor: 41 év
| Végzettség: francia nyelvtanári diploma
| Foglalkozás:
|
| Max. szint | középfok
| Tanulónál | online
| Saját helyszínen | Debrecen
| Óradíj | 6000 Ft/60 perc
| Egyéb | Kedves Jelentkezők! | Francia nyelvtanári diplomával és több mint 15 éves magánoktatási tapasztalattal rendelkezem. Az első óra ingyenes, ismerkedéssel, célok kitűzésével és ha már tanultál franciául szintfelméréssel telik. Színes, humoros és civilizációs ismeretekkel gazdagított órákat tudok adok, változatos tananyaggal. Debrecenben saját helyszínen és online órákat vállalok. Korrepetálásban, nyelvvizsgára és érettségire való felkészítésben tudok segíteni. Rugalmas vagyok, egyéni igényekhez igazodok. Szívesen várok minden tanulni vágyó érdeklődőt és vizsgára készülő diákot! Tanít még | -
| |
Mártonffy Mihály | +36-70-437-81-54, martonffy.misi@gmail.com
Életkor: 22 év
| Végzettség: Érettségi
| Foglalkozás: Hallgató
|
| Max. szint | középfok (B2)
| Tanulónál | Szegeden és környékén bárhol, illeteve online
| Saját helyszínen | Szeged, belváros
| Óradíj | 6500 Ft/60 perc
| Egyéb | Kedves Diák!
| Misi vagyok, a Szegedi Tudományegyetem harmadéves angol-francia tanárszakos hallgatója. Gimnazista korom óta foglalkozom korrepetálással, magántanítással, a COVID alatt pedig ennek az online módon történő gördülékeny és hatékony módját is kitapasztaltam. Személyesen Szegeden és környékén bárhová elmegyek, de hozzám is lehet jönni. A módszereimet illetően rugalmas vagyok, felmérem, hogy milyen jellegű fejlesztésre van szükség, legyen az beszéd- és íráskészség, hallott vagy olvasott szövegértés. Kedvenc tanítási területem a nyelvtani fejlesztés, ez rengeteget dob a nyelvi magabiztosságon, de persze nem untatok vele senkit a végtelenségig, ha nem feltétlenül szükséges :-) Várom, hogy együtt dolgozzunk, írj, hívj bátran! Tanít még | angolt
| |