| Vitai Ákos | 06-30-394-9468, vakosv829@gmail.com
Életkor: 25 év
| Végzettség: Geofizikus
| Foglalkozás: Geofizikus
|
| Max. szint | Kezdő-középhaladó
| Tanulónál | Budapest, Dunaújváros, online
| Saját helyszínen | Budapest, Dunaújváros, online
| Óradíj | 8000 Ft / óra
| Bemutatkozás |
| Geofizikus–űrkutató hallgató vagyok az ELTE-n, és immár közel négy éve foglalkozom tanítással és korrepetálással. Eddigi 17 tanítványom mind kiemelkedő eredménnyel teljesítette az érettségit és a vizsgáit. Az óráimat barátságos, motiváló és szabad gondolkodásra ösztönző légkörben tartom. Fontosnak tartom, hogy a tananyag ne csak érthető, hanem élvezetes is legyen, ezért a tanuló céljaihoz és érdeklődéséhez igazítva igyekszem gyakorlati példákkal, érdekességekkel és hasznos háttértudással színesíteni az órákat. Igény szerint plusz feladatokkal, beadandók átbeszélésével, illetve időszakos tesztekkel is segítem a fejlődést. Elsősorban online órákat tartok, de személyes oktatásra is van lehetőség, +10% felárral. Kérdések esetén bármikor elérhető vagyok, és külön konzultációt is vállalok, melyek rugalmas időbeosztással működnek, és 15 perc alatt díjmentesek. Tanít még | analízist, fizikát, földrajzot, matematikát, programozást
| |
| Juhász Tamás | +36-20-546-6798, tomolcsanyi@gmail.com
| Életkor: 38 év
| Végzettség: ELTE történelem és kommunikáció, MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdió gitárszak
| Foglalkozás: Zenész, író, újságíró
|
| Max. szint | 7500 / 60 P 9000 / 90 p
| Tanulónál | Opcionális bár valamivel drágább.
| Saját helyszínen | 1094 Budapest Liliom utca 27/b
| Óradíj | kezdő, haladó.
| Bemutatkozás |
| Gitár: Jó, van egy gitárom, de melyik végén kéne megfogni? A sikálás megy, de ez nem egy kád. Hogy játszak bonyolultabb kíséreteket? Menő ez a technika, de bármennyi tutorial videót nézek meg nem tudom. Amúgy is miért így kell? Kurva jó dal ötleteim vannak, de mindig elakadok velük. A megtanult szólók mennek, csak az impró… Na azt hagyjuk. Ismerős helyzetek? Juhász Tamás vagyok, 26 éve gitározom, Eleinte magán tanároktól: Alapi István, Kardos Dániel tanultam, majd a Kőbányai Zenei Stúdióban gitárszakon. Hat éve tanítok gitárt kezdőknek és haladóknak. Mindegy, hogy hobbi, vagy komolyabb a cél, segítek, hogy fejlődni tudj. A gitártanulás ne kötelesség legyen, hanem öröm. Minden dalban van okulnivaló. Jazz, country, blues, pop, rock, funky: tanuld meg a kedvenceidet, és próbálj ki más stílusokat is! Referenciák, kontaktok: https://open.spotify.com/track/ https://open.spotify.com/album/ https://www.youtube.com/channel/ Hangszerelés: Jó dalokat írtok a zenekarral, de valahogy mégsem szólalnak meg? Stúdióba készültök, de szeretnétek felkészülten menni? Az AI egész jó dalt csinál a demóidból, de valahogy sablonos, olyan… 'AI-os?' Nem mindig sikerül pontosan elkezdeni a dalt, vagy lezárni? Vagy csak szeretnétek egy profibb, összeszokott csapat lenni? Juhász Tamás vagyok, a Kőbányai Zenei Stúdióban gitár szakon végeztem. Az elmúlt húsz évben több zenekarban is játszottam, a saját formációimban (Davies Korner, Juhász Tomi – Vaklárma) több mint száz dalt írtam és hangszereltem. Tizenöt éve tanítok hangszerelést és zenekari improvizációt, ami nem csak a hangszeres játékot, de a közös munkát is javítja. Segítek, hogy a dalaid egyedibbek, izgalmasabbak legyenek. Hogy értsd ne csak érezd, ide miért nem jó a záróhang, oda miért jönne jobban még egy verze, és milyen hangszereléssel lehetne jobban feldobni. Megismerkedsz a különböző zeneistílusok formáival, hogy mi a mondanivalójuk, és azt miért olyan zenei köntösbe öltöztetik. Ezzel a tudással gond nélkül tudsz majd zenei világok közt ingázni, kialakítani a saját stílusodat. Ha zenekarként keresnétek meg, segítek, hogy a dalaitok igazán üssenek, elérhessétek vele a katarzist a színpadon és a stúdióban is. A Zenekari mentorálás külön megbeszélés alapján működik. Szolfézs, jazz és zeneelmélet: Szeretnéd érteni, hogy hogyan működik a zene, miért azt az akkordot játszuk arra a dallamra? Bambán bámulsz, mikor a zenésztársaid a Zs szűkítettről, és a Q moll 13/9B-ről beszélgetnek? A zenesuliban a tanáraid magyarázatai túl homályosak? Ahhoz, hogy valaki a volán mögé üljön és vezessen elég egy felületes kressz tudás. Ha viszont jogosítványt szeretnél, már nem. Ugyanez a helyzet a szolfézzsal és a zeneelmélettel. Juhász Tamás vagyok. Tizenöt éve tanítok improvizációt és zeneelméletet. Ha komolyabb szinten is érdekel a zene, ha te akarod uralni a hangszered és nem fordítva, akkor szükséged van az elméleti tudásra. Ami egyszerűbb mint gondolnád. Sok részéhez például csak legora van szükség, nem is hangszerre. Segítek hogy a zene belőled jöjjön, de mégis tudatos legyen. Hogy az önkifejezés ne csak vaktában lefogott hangokból álljon, hanem egy érthető, elmesélhető történetté álljon össze. Hogy megértsd, mik az általad, vagy mások által elmesélt 'történet' belső összefüggései. Történelem: A Pinkódod az egyetlen számsor amit könnyen megjegyzel? Nem érted a grafikonokból hogy következnek történelmi események? Hogyan kéne kiszűrni a forrás szövegekből azt, amit az esszékhez kérnek? Szükséged van egy jó töri érettségire, de nem tiszta ki miért üzent háborút, kötött békét, különben is mi a jelentősége ennek ennyi év után? Juhász Tamás vagyok, 2013-án végeztem az ELTE történelemszakán. Segítek abban, hogy a történelmet ne fekete fehérben lásd, hanem az összefüggések színárnyalataiban. Hogy könnyebben átlásd az adatok, tények köré hogyan húzható fel a történelem, és miért nem mindig objektív az az igazság. Hogy a források alapján tudj képet alkotni egy eseményről, és ki tudd alakítani akár a saját véleményedet is arról az eseményről. Tanít még | hangszerelést, jazz elméletet, szolfézst, történelmet, zeneelméletet
| |
| Borbely Levente | +36-20-623-8512, borbelyleventemiklos@gmail.com
| Életkor: 18 év
| Végzettség:
| Foglalkozás: Tanulo
|
| Max. szint |
| Tanulónál | online
| Saját helyszínen | Szekesfehervar
| Óradíj | 3500 Ft
| Bemutatkozás |
| Felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező, végzős gimnazista fiú korrepetálást, felzárkóztatást vállal nemet illetve magyar nyelvből és magyar irodalomból. A gimnáziumban magyar fakultaciot választottam. Elsősorban általános iskola felső tagozatosoknak tudok segíteni. Online és személyes órát is vallalok Tanít még | magyar nyelv és irodalmat, németet
| |
| Gyarmati Dominik | +36-20-489-0028, officialgydominik@gmail.com
Életkor: 26 év
| Végzettség: MSc
| Foglalkozás: Irodalmár, művész, újságíró
|
| Max. szint | kezdő
| Tanulónál | Budapest - megbeszélés szerint
| Saját helyszínen | 1144 Budapest, Gvadányi utca
| Óradíj | 6000 Ft / 45p
| Bemutatkozás |
| Gyarmati Dominik vagyok, irodalmár, kultúrakutató, publicista. Magántanítással 7 éve foglalkozom. Doktorandusz vagyok, továbbá szakmai díjak boldog alanya, egy irodalmi kör elnöke, egy olvasókör és egy könyvbemutatósorozat moderátora, nem utolsó sorban szerkesztő. Mindezen titulusok, megnevezések azonban nem lényegesek. A kultúra öröme és jelenségei, kérdései mozgatnak. Ennek felismerését, megízlelését, fejlesztését pedig boldogan segítem elő. Így tehát magánóráimon - legyenek azok intézményes keretek között megvalósuló workshopok, előadások vagy egyéni foglalkozások - ez vezérel: felfedezni, kérdezni, értelmezni. Keressenek bátran magánóra ügyében gimnáziumi diákok korrepetálására és készségfejlesztésére, egyéni és kiscsoportos irodalomterápiás és kreatív írás workshopok kapcsán, rendhagyó, tematikus irodalomórák esetében, illetve saját szövegek nyelvhelyességi és stilisztikai korrektúrázása miatt is! A közös munka történhet a gvadányi utcai lakásom inspirativ környezezében, de akár házhoz is megyek, illetőleg valamely erre alkalmas kávézóban, és természetesen online is dolgozhatunk. Árat a munkatípusok eltérő voltából adódóan kapcsolatfelvételt követően egyeztethetünk. Tanít még |
| |
| Debreczy Csongor | +36-70-608-06-07, csongiangol@gmail.com
Életkor: 32 év
| Végzettség: ACM University England
| Foglalkozás: Angol magántanár, Zenetanár, Zenész
|
| Max. szint | profi
| Tanulónál | -
| Saját helyszínen | Online, illetve 8. ker lakásomon
| Óradíj | 6000 Ft
| Bemutatkozás |
| Kedves Érdeklődők, leendő diákjaim!☺️ Számomra a nyelvoktatás nemcsak munka, hanem szenvedély! A célom, hogy a diákjaim a magolás helyett MEGÉRTSÉK és BÁTRAN HASZNÁLJÁK az angolt - mindezt egy felszabadult, jó hangulatú környezetben, ahol a humor sem maradhat el. 😁 Na jó jó, de hogyan? 🤔 Valódi, modern angol: Több évig éltem és tanítottam az Egyesült Királyságban, így naprakész, élő nyelvet adok át. 🌍 🇬🇧 Fiatalos, korszerű módszerek: Netflix, YouTube, videójátékok, tanulj játékosan, és játssz tanulva - Hatékonyan ötvözd a hagyományos és a modern tanulási módszereket. 🎮 📚 Beszédközpontú órák: A cél, hogy magabiztosan megszólalj, miközben a lámpaláznak lőttek. 😉 Az új szókincs természetesen beépüljön a beszédedbe. 🗣️ 🔑 Átlátható fejlődés: Saját tanulási napló, ahol követheted a haladásod, az órákról pedig akár hangfelvétel is készülhet. 📒 🎧 Egyénre szabott gyakorlatok és tempó: Egy olyan tanulási rutin, amely személyre szabott és igazán hatékony számodra. - Ne érezd azt, hogy túl lassú vagy esetleg túl gyors amit csinálunk. 📊 👨🏫 Nálam minden tanulónak lehetősége nyílik: - Bármilyen alap, közép, illetve felsőfokú nyelvvizsgára, érettségire való felkészítésre. - Beszédkészség, társalgás fejlesztésére. - Tudományos szövegírás (academic essay writing) és fordítás. - Angol és Amerikai szleng megismerésére, alkalmazására. - A magánlevelezés és a hivatalos levél írás artisztikája és fortélyai megismerésére. - Angol nyelvű interjú felkészítésére. További részletekért nézz be a platformomra: www.tiktok.com/@angolcsaklazan ⏱️ Óradíj: 7000 HUF (60 perc) 🎁 Próbaóra? Ingyen kipróbálhatod!(30 perc) Let's make it happen! 😉 Csongi. Ha netán a gitár nyelvén is szeretnél megtanulni🎸 A több éves angliai tartózkodásom alatt zenész diplomát is szereztem a The Academy of Contemporary Music-nál. Előtte pedig a bodajki Művészeti Szakközépiskola gitár szakára jártam. Itt érettségiztem, valamint sajátítottam el a szolfézst, jazz elméletet és a különböző zenei stílusokat. Az egyetemi évek alatt, majd azt követően is gitárt oktattam angol iskolákban, illetve magán órákon. A zene és a nyelv között nagyon sok a hasonlóság. Az improvizációval és a zenéléssel is kifejezünk valamit. Pontosan úgy, mint a nyelvvel. Ha esetleg a zene nyelvén is megszeretnél tanulni, keress meg bátran! ; Mit súgnak rólam? 🤫 🧡 Zsuzsanna-Füsti-Molnár: Csongor négy évig tanította a fiamat angolra. Hatalmas szakmai tudással, kreatív feladatokkal, testre szabott társalgási témákkal, és nem utolsósorban végtelen türelemmel segítette hozzá a mindenben az útját kereső kiskamaszt ahhoz, hogy angolul magabiztosan kommunikáló, kellő önbizalommal rendelkező fiatalemberré váljon. Sokat köszönhetünk Csongornak: barátságot, támogatást, személyiségfejlesztést, rugalmasságot, és egy nagyon szép eredményű középfokú nyelvvizsgát 15 évesen. Mindenkinek szeretettel ajánljuk a nála történő angoltanulást, vele biztos a siker! Kapu Melinda: Már régóta terveztem, hogy megtanulok angolul. Nekem szükségem van visszajelzésre, ösztönzésre, elvárásokra, és egy jól felépített tantervre a sikerhez, ezért is kerestem egy angoltanárt. Kicsit féltem, mert számomra fontos a rugalmasság és a türelem velem szemben, hiszen van egy három éves kisfiam és dolgozom is, így nem könnyű még tanulni is. Januárban az interneten rátaláltam Csongorra, aki már első ránézésre is nagyon szimpatikus volt. A megérzésem rögtön az első órán beigazolódott. Nagyon kedves és megértő, mindig van türelme akár újra és újra elmagyarázni valamit, és nem kell félnem, ha kérdésem van. Heti két óránk van online, ami elegendő is, mert hatékonyan és alaposan tanít. Kellemetlen izgalmak és félelmek nélkül, jókedvűen várom az újabb órát, mert azok mindig nagyon jó hangulatban telnek és így könnyebb a tanulás is. Nekem ő a főnyeremény, mert felkészült és jó tanár, de ugyanilyen fontos, hogy jó ember is! Bartal Gergő Nagyon jók az órák, és szerintem ettől jobb tanárt, mint Csongor, illetve hangulatosabb órát nem lehetett volna már csinálni. Nagyon szerettem hozzá járni. Élvezhető volt, és nem voltak monotonok az órák. Szerintem nagyon jó tanár Csongor, és így tökéletes egy óra, ahogyan ő csinálta. Örültem, hogy őt választottam, és köszönöm mégegyszer a sok segítséget. Dr. Horváth Kata Jó szívvel ajánlom Csongort, mint angol tanárt. Az órái jól felépítettek, érthetőek és érdekesek voltak. Mindig változatos feladatokkal készült. Türelmes és támogató hozzáállása nagyban hozzájárult a fejlődésemhez, különösen a beszédkészségem és a nyelvtanom terén. Mindenkinek szívből ajánlom, aki hatékony és elkötelezett tanárt keres. Horváth Győző: Csak ajánlani tudom mindenkinek, nagyon rugalmas az órákkal és megértő. A felkészítése rendkívül hatékony és végig gördülékenyen haladtunk. Jól el tudja magyarázni a nyelvtant és kiváló módszereket alkalmaz a tanításában. Legjobb választás ő, ha nyelvi tanárt keresel!😊 Horváth Bence: Csongorral tavaly nyáron kezdtük a tanulást angolból. Közvetlen, vidám hangulatú órákat tart, az anyagot részletesen, érthetően, a mai modern technikák használatával magyarázza el. A segítségével pár hónap alatt a nyelvtudásom gyorsan fejlődött, aminek az eredménye nemrég egy sikeres középfokú nyelvvizsga lett. Időközben Csongorral az angol mellett gitározni is elkezdtünk, teljesen kezdő szintről indulva, nagyon hamar biztos alapokra tettem szert. Ennek eredményeként számos általam kedvelt rock slágert már el tudok gitározni. Dr Czabajszki Máté: Körülbelül 10 hete tanulok Csongornál angolt. 1,5 év kihagyás után, előtte főleg autodidakta módon próbálkoztam. Úgy érzem, hogy viszonylag rövid időn belül ráérzett arra, hogy milyen szinten állok, miket tudok, miket tudtam esetleg régen, és mik azok, amik alapvető hiányosságok. A heti 2 angolóra megfelelő, egyrészt elég elfoglalt vagyok, másrészt nem sietek sehová. Az oktatási módszere tetszik, valami ilyesmit képzeltem előtte, a nyelvtan-szókincs-társalgás szinkronban halad, így az órák nem unalmasak. Korábbi angoltanárokhoz képest - akik nem éltek külföldön - érezhető gyakorlatias oktatása. Ami engem illet, a beszéd mumus, kezdetben nyilván előtte is zavarban voltam, ami azért mostanra már redukálódott (bár még kicsit van😊 Azt, hogy beszédben mennyit fejlődtem nehezen érzem még magamon, talán jobb a helyzet, de 2 hónap alatt nyilván nem lesz fluent az ember. Motivációm nem változott, sőt a tanulási módszer ezt szerintem fenntartja. Pásztor Attila Az angol nyelv elsajátítása soha nem volt ennyire élvezetes és hatékony, mint Csongi segítségével. Professzionális hozzáállása, türelme és egyedi tanítási módszerei révén gyors fejlődést értem el, miközben minden órát kimondottan jó élményként éltem meg. Rugalmas, személyre szabott tanítási stílusa segít abban, hogy a tanulás könnyed és stresszmentes legyen, legyen szó nyelvvizsgára való felkészülésről vagy a mindennapi angol kommunikáció fejlesztéséről. Őszintén ajánlom mindenkinek, aki szeretne magabiztosabbá válni az angol nyelv használatában! Szabó Péter: Csongor tanár úrral két évig tanultam az angolt! Mivel a felsőfokú nyelvvizsgát tűztem ki célul, heti két órát foglalkoztunk a gyakorlással és az új ismeretek elsajátításával. Az órák gyarapították tudásom, a kérdéseimre választ kaptam, a hibáimat korrektül javította. Társalgási szintem lényegesen javult. Az általa összeállított házi feladatok segítették a tananyag megértését és elmélyítését. A tanár úr rugalmasan és megértően viszonyult az esetleges időpont módosítási kérelmeimhez, mindig sikerült az eltervezett óraszámot maradéktalanul megtartania. Nagyon elégedett vagyok a Tanár úr munkájával, sikerült a felsőfokú nyelvvizsgát megcsinálnom! Gergely Mónika: Nagy hálával tartozom Csonginak, aki kiválóan felkészített és hatékonyan tanította meg nekem az angol nyelvet, így lehetővé téve számomra, hogy sikeresen elvégezzek egy egyetemet Angliában. Csongi rendkívül türelmes, kedves és interaktív órákat tart, emellett pedig nagyon rugalmas is. Bátran ajánlom mindenkinek. Szabó Zsigmond Zsolt: Interneten keresztül ismerkedtünk össze Csongorral és már rögtön az első óra közvetlen és laza hangulatban telt. Jó hangulatú órák sora végül oda vezetett, hogy első próbálkozásra meglett nem csak a b2-es hanem egy évvel később a c1-es nyelvvizsga is. Csongor bebizonyítja, hogy nem feltétlen kell nyűg legyen a tanulás. Harmath Tibor: Szerettem volna megtanulni angolul, így hosszas keresgélés után rátaláltam Csongorra. Nagyon jó vele tanulni, felkészült, rendkívül barátságos és laza. Az órák jó hangulatúak, változatosak, beszéd centrikusak. Csak ajánlani tudom, ha jó angoltanárt keresel... Üdv: Tibor😊 Bartha Bálint: Angoltanárt kerestem és Csongor személyében meg is találtam a legjobbat számomra. Rendkívül barátságos és laza, nem éreztem a középsulis nyomást, ami miatt soha nem tanultam meg igazán a nyelvet, vele tényleg játék a tanulás, ügyel arra, hogy interaktív és válogatott módon adja át a tudást, ami miatt inkább várni fogod az óráit, mint görcsölni rajtuk, csak ajánlani tudom!! Brem: Kiváló magánórák, elvárásokat túlszárnyalta. Nana: Rettentő kedves, jószívű tanár. Mindig örömmel csatlakoztam az órájába. Darrum: Nagyon hamar megvalósítottuk a célomat. Lényegre törő, érthető és hasznos órai feladatok. Noémi: Korrepetáláshoz és szintfejlesztéshez kerestünk tanárt. Csongor tanár-úrra esett a választásunk. Hamar láthatóvá vált a tanításának az eredménye. Kicsi affinitásom mellet is szórakoztató és nagyon hasznos órákat adott. Tanít még | angolt, hangszerelést, jazz elméletet
| |
Minden jog fenntartva! © 2002 óta a magántanításért - tanarbazis.hu